Tavaszköszöntő családi LEGO®-kaland kiállítással és játszóházakkal Jászberényben

Töröld el a tavaszi télnek még az emlékét is egy önfeledt LEGO®-zással és sok nevetéssel, amihez a jó kedvet ti, a megannyi LEGO®-s terepasztalt, irányítható vonatot, LEGO® és DUPLO® játszóházat pedig mi biztosítjuk a Kockabarátok csapatával. Április 27-29. között Jászberénybe hívunk, ahol szuper kedvező belépőárak mellett több mint 20 témával, két játszóházzal és megannyi aktivitással várunk. Tavaly már voltál? Akkor jobb, ha tudod: szinte az összes témánk új vagy megújult, mióta utoljára a városban jártunk. Gyere el, és fedezd fel az újdonságokat!

Mivel is várunk a Jászberényi Ifjúsági Házban?

Ahogy említettük, tavaly óta komoly bővülésen esett át a tárlatunk. A legkisebbeket a nagy népszerűségnek örvendő LEGO®DUPLO® asztalokkal várjuk, továbbá nem indulunk el LEGO® és LEGO®DUPLO® játszóházunk nélkül sem, melyekkel szintén a fiatalabb kockabarátokat örvendeztetjük meg. Megismerkedhetsz a nagy megújuláson átesett vadnyugati terepasztalunkkal, valamint a folyamatosan bővülő, római kort bemutató tárlatunkkal is. Ha bírod a Minecraftot, akkor neked külön öröm lesz a kiállításunk, ugyanis a virtuális kockák szörnyekkel, várakkal teli világában is tehetsz egy kirándulást.

Megidézzük a Karib-tenger halálfejes zászlóktól vészterhes atmoszféráját is, melynél számos új hajót és építményt láthatsz, a kalózok világa mellett pedig a térség szigetlakóinak mindennapi életébe is belepillanthatsz. A széllel hajtott, fából épült hajók világa után egy messzi-messzi univerzumban találod magad, ahol egy maréknyi lázadó küzd a félelmetes Birodalom hadigépezete ellen. Kibővült Csillagok háborúja témánknál belepillanthatsz az ellenállás ádáz küzdelmébe a gigászi lépegetők ellen a Hoth bolygó jeges világán, valamint a Halálcsillag sziluettje is feltűnik az ismert vadászgépek és a Millennium Falcon mellett. És ha mindez nem lenne elég: szintén átalakított és kibővített városi témákkal, Friends-es®, Verdás®, Chimea-ás, Ninjago®-s életképekkel, sarkkutató állomással, irányítható vonatainkkal, interaktív vitrinjeinkkel, valamint ámulatba ejtő Technik-gépezeteinkkel is várunk.

Nézz be legutóbbi kiállításainkra!

 

 

  • Mindent a szemnek? Ugyan, dehogy!

    Ha már jártál nálunk, tudod, hogy nem csak gyönyörködhetsz a kiállított LEGO® konstrukciókban, hanem jó néhányat magad is kipróbálhatsz. Ilyen az egyik nagy kedvencnek számító pneumatikus asztalunk, melyhez neked kell előállítanod az üzemanyagként szolgáló sűrített levegőt, hogy aztán ezt felhasználva hajtsd uralmad alá az ott elérhető gépezeteket. Kipróbálhatod magad óriási LEGO® daruk kezelőjeként is, továbbá kezedbe veheted a LEGO® vasút távirányítóját is. Mindezek mellett a belépőjeggyel ingyenesen használatba vehető LEGO® és LEGO® DUPLO® játszóházaink is hívogatnak majd a művelődési házban.

  • Pár helyes válaszért klassz LEGO® nyeremények? Naná!

    Jászberényi kiállításunkon is kvízzel várunk, melynek kérdései a látottakhoz kapcsolódnak. Amennyiben helyesen válaszolsz rájuk, bekerülsz a sorsolásba, melynek győztesei szuper LEGO® nyereményekkel térhetnek haza. A kvíz kérdéseket keresd a helyszínen tartózkodó munkatársainknál!

  • LEGO építőmester vagy? Mutasd és nyerj!

    Áprilisi kiállításunkhoz is kapcsolódik építői pályázat, ahol három korcsoportban próbálhatod ki magad:

    6 éves korig,

    6-10 éves kor között,

    valamint 11-14 éves kor között.

 

Hogyan nevezhetsz építő pályázatunkra?

Az építőpályázathoz küldd el pályaműved fotóját, annak nevét, kapcsolati adataidat. A legjobb munkákat beküldők közül korcsoportonként három főt kiállítónak választunk, azaz ha egyike vagy a legügyesebb építőknek, a te alkotásaid is ott lesznek a háromnapos LEGO ünnepen.

Leadási határidő: 2018. április 20., a munkáid fotóit és elérhetőségeidet az info@kockabaratok.hu email-címen várjuk.

Nyitva tartás, jegyárak, elérhetőség:

Kiállítás időpontja: 2018. április 27-29.

Kiállítás helyszíne: Jászberény, Ifjúsági Ház, 5100 Jászberény, Bercsényi u. 1/a.

Nyitva tartás: 10-18 óráig.

Belépő: 500 forint/fő

 

Nézd meg a helyszínt a térképen!

 

2 válaszok
    • Admin
      Admin says:

      Kedves Linda, köszönjük a kérdést!

      A kiállításra bármilyen témával lehet nevezni, ahogy írtuk is három korcsoportban: 6 éves korig, 6-10 éves kor között, valamint 11-14 éves kor között. Az építményeknél a kikötésünk, hogy teljesen egyedi alkotásnak kell lennie, nem lehet gyári készlet, vagy más egyedi alkotásának másolata. Az építményről szeretnénk kérni egy fotót, illetve egy fantázianevet is hozzá a jelentkezés során. Ha bármilyen kérdésetek van még, jelezzétek, örömmel válaszolunk! Üdv, a Kockabarátok csapata

      Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük